Elgondolkodva azon, hogy mennyi mindenen mentem keresztül az elmúlt 6 (!) évben, amióta itt lakom, eszembe jutott, hogy írtam én blogot is valaha. Hat éve, amikor sikerült ide költzöznöm, akkor kezdtem el – terápiás jelleggel. Mert ugye nem ment az olyan könnyen, mint én annak idején gondoltam, de erre majd a későbbiek során részletesen kitérek…

Most előjött bennem, hogy megint kellene – terápiáas jelleggel – , teintve, hogy túléltünk egy lakáseladást, költözést, házvételt, elég nagy trauma volt ez az utóbbi időben, hát gondoltam, értekezek erről is. Meg az életünkről (arról is van mit mesélni). Csak, hogy enyhítsük a stresszt, mármint, hogy ne tépjem le nyakból drága életem párjának a fejét, ha nem úgy vesz levegőt, ahogy  az nekem tetszik, vagy esetleg csak létezni mer, ami néha igen komolyan ki tud hozni a béketűrésemből.

Beleolvastam a publikált és nem pubikált írásaimba, visszaemlékezni, ihletet gyűjtöteni.

Tényleg millió mesélnivlóm van, az elmúlt időszakból felhalmozódott jópár, mármint a közelmúltból, meg a nem olyan közeli múltból – akárhogy is nézzük, 5 év hosszú idő, és akármilyen hihetetlenül is hangzik, én már 5 évvel ezelőtt is léteztem…

Most két lakás között, hivatalosan kábé hajléktalanul, barátoknál (csak egy hónapig – “azt fél lábon is kibírjuk” mottóval), egy 6 négyzetméteres szobában, a legszükségesebb holmijainkkal várjuk augusztus 1-jét, amikor is megkapjuk a kulcsot az új házunkhoz. Eladtuk a belvárosi lakást, már ki is költöztünk a Fapiac 40-ből. Ez volt a régi címünk, három héttel ezelőttig, mert most nagyon peregnek az események: gyorsan vettünk egy házat is, egy igazit, szépet, kerttel meg minden, a kertvárosban, (ami persze nem ilyen hipp-hopp, nézeteltérésektől és bukkanóktól mentesen zajlott, de erről majd bővebben).

Addig, amíg oda nem költözhetünk meg lábujjhegyen járunk-kelünk újdonsült, ideiglenes otthonunkban. Ahol négy és felen élünk együtt, mert a barátnőm még babát is vár – hogy teljes legyen a kép. Ennek ellenére, sőt ezzel együtt, nagyon hálásak vagyunk nekik, hogy fedelet biztosítanak a stressztől megőszült fejünk fölé, mert hiába van nyár, lássuk be, kizárólag a legszükségesebb cuccainkkal is macerás lenne egy parkban, vagy egy híd alatt átvészelni ezt a hónapot. Plusz tekintve az itteni időjárási viszonyokat, nem lenne szerencsés a szabadban élni, mert az esőtől csak begöndörödne a hajam…

Azt érdemes megjegyezni a rend kedvéért, hogy a történet nem Magyarországon játszódik, de még csak nem is a Kerekerdő közepén, hanem Hollandiában (csak, ha bárki elkezdene azon elmékdeni, hogy vajon melyik elvetemült település hagyna jóvá olyan utcanevet, mint a Fapiac). A többesszám pedig legtöbb esetben rám és a pasimra utal. Mi vegyesfelvágott vagyunk, ő ugyanis holland.

Akadt jó sok jelentkező, aki szívesen befogadott volna bennünket. Például a két “legjobb jóbarátnőm”, a Luci, vagy a Judit, akik szintén magyarok és tényleg őszinte örömmel fogadtak volna bennünket hajlékukba, de Lucinak mindig ezer látogatója – albérője van, Judit meg most költözött össze élete párjával (akit amúgy én szemeltem ki neki, de ez mellékes) és nem akartunk bezavarni az idillbe. Mindemellett, őket látom csütörtök esténként a törzskocsmánkban, ahol egymás szavába vágva tárgyaljuk át az elmúlt egy hét izgalmas eseményeit, mint például munka, pasik, család, ház, stb.

Így aztán mégis egy másik barátnőm mellett döntöttünk, aki holland és nem látom minden csütörtökön a törzskocsmánkban. Csak, hogy fair legyen a dolog, azt hiszem. Mivel csak novemberre várja a babájukat, most a gyerekszobában tengetjük meghitt estéinket. Illetve azt pár órát, amíg alszunk, továbbá, amíg bejegyzéseket gyártok.

Most instant Fapiacnak hívjuk a szobánkat. Kizárólag a legszükségesebb kellékeket hoztunk ide magunkkal, de valahogy egy szempillantás alatt tele lett a tér a cuccainkkal, és kimondottan otthonossá tettük egy-két kiegészítővel, úgy mint dobozok , táskák és bőröndök sokasága.

Amikor a költözködés (Fapiacról ki) után vasárnap este, dögfáradtan megérkeztünk ide, azonnal elkezdtünk rendezkedni. A matracunk a szoba mintegy hetven százalékát foglalja el, köré pedig geometriai pontossággal és rettentő kifinomult ízléssel elrendeztük ingóságainkat, úgy, hogy pont elég hely maradjon egy olyan széles csapásnak, amin eljutunk az ajtótól a legtávolabbi bőröndig.

Aznap este barátaink nyugovóra tértek, mi is visszavonultunk és elkezdtünk berendezni életterünket. Rob  (Pasi) olyan elmélyülten és komolyan rendezgette a teret, rakta az egy hónapra szánt fészkünket, mint a gyerekek, amikor papás-mamást játszanak. Mindenből csinált valamit, a bőröndökből szekrényt, a ruhaszárító állványból meg polcot. A szobából meg otthont.