Aggódó olvasóim megnyugtatása végett, örömteli bejelntenivalóm van: nem, nem kérték meg a kezem és nem, nem vagyok terhes Dirksné kedvel bennünket!

Szombaton, amikor pasinak sötétetedés után jutott eszébe, hogy valamit még befúrnjon a Dirksnével közös falba, idős szomszédnénik egy pillanat alatt az ajtónk előtt termett, hogy érdeklődjön hogylétünk felől.
Én rögtön pánikba estem és zavarba jöttem, mert attól tartottam, zavarja a fúrás, de ismét tévedtem: megint azért jött, hogy beadjon egy levelünket, amit a postás ismét hozzá dobott be.
Két lehetőséget tartok elképzelhetőnek: vagy tényleg leboltolta a postással, hogy dobjon már be hozzá egy-két levelünket olykor-olykor, hogy átjöhessen hozzánk, vagy a posta szisztematikusan az ő címére továbbítja a mi postánkat a Fapiacról (ott mi voltunk a negyvenes, itt Dirksné).
Mindenesetre megint volt alkalma körülnézni.
Én megállapítottam (egy újabb pontot bezsebelve), hogy fodrásznál volt és, hogy milyen csinosan fel van öltözve (semmi új, csak smink és kiskosztüm). Mondta, óh, csak magára rángatott valamit (aham) és elszaladt (megint csak: 91 éves) a fodrászhoz, mert a legfiatalabb dédunokája 5. születésnapjáról jön (van neki 16).
Megismerkedett a macskánkkal. Azt is mondta, hogy van neki egy pár képe, amit ő nem tud már hová feltenni, de eldobni sem akarja őket és, ha érdekel, szívesen ideadja nekem.

(Nem bírtam magammal és Fészbúkos olvasóimmal azon nyomban megosztottam), elmondta azt is, hogy felhívta házunk előző tulajdonosát, hogy megnyugtassa, egy nagyon kedves, illedelmes, szorgalmas fiatal pár költözött a helyükre, nem kell már aggódnia, hogy az új lakók esetleg bomlasztani fogják az utca morálját – leszámítva gondolom, hogy a magyar kislány hajlamos egy szál bugyingóban fürdőszobát takarítani mindenféle sötétítés bevetése nélkül és játszós ruhában bemutatkozni menni vasárnap délutánonként az új szomszédokhoz, de hát náluk a Balkánon biztos mások a szokások.
Elmondta, hogy Tineke (előző tulaj) hatalmas szívfájdalommal hagyta el hajlékát, mert attól tartott, az új szomszédok megkeserítik majd Dirksné öreg napjait. Állítólag többször bocsánatot kért, hogy elköltözik innen őt mintegy sorsára hagyva (amit azért enyhe túlzásnak tartok tőle, mert – mint látjuk – nem csak ő jófej). Dirksné elmondta nekünk, hogy kicsit ugyan ő is aggódott, mielőtt idejöttünk, de már megnyugodott, hogy ilyen kedves új szomszédai lettek.

Azzal elköszöntünk egymástól, én futottam pár örömkört a házban, pezsgőt bontottunk és befúrtunk még hat új lyukat a falba.

Ma valahogy megint csak 10 után jutott pasi eszébe, hogy felfejlessze újdonsült otthonunk biztonságát és befúrjon még egy zárat a bejárati ajtóba. Éppen meg akartam kérni, hogy inkább holnap fejezze be, amit csinál, mert este tíz után fúrkászni már rugalmas megítélésben és a Balkánon sem a legjófejebb, amikor Dirksnét megint az ajtóban találtuk. Nem volt nála boríték.
Megfagyott bennem a vér. Gondolatban már ordítottam pasival, hogy mindent tönkretett a késő esti furkálással, amikor Dirksné megkérdezte, jól vagyunk-e. Félve válaszoltam, hogy igen és megkérdeztem, ő hogy van.

Óh, ő remekül, csak azért jött, hogy megkérdezze, érdekelnek-e még a képek, mert most meg tudná mutatni őket.
Átmentem vele, pasi, nyert még egy kis időt, folytathatta zajos tevékenységét.

Dirksné már előkészített egy kis csomagot nekem a képekkel és egy pár magazinnal(!!), amiket ő már elolvasott.
A képek nekem nagyon tetszenek, pont ilyesmit képzeltem el a vendégszobába, szerintem tökre olyanok, mint a ház stílusa (eredetileg a konyhába gondoltam, de pasi szerint túl giccsesek ahhoz, hogy minden nap nézegetnie kelljen őket).

Bocsánatot kértem Dirksnétől a zaj miatt (természetesen hangsúlyoztam, hogy pasi ötlete volt, őt úgyis egyből kedvelte), persze ő megérti, most költöztünk, van mit csinálni a házban! A Tineke előtti lakókhoz (akikről megérzésem szerint nincs jó véleménye, és ez szerintem stimmel is, mert Hippiék /ellentábor/ pont róluk nyilatkoztak olyan pozitívan) azért néha át kellett mennie este, mert néha nem hallotta rendesen a sorozatát a tévében. Valószínűleg fűrészmalmot üzemeltettek itt, vagy ilyesmi…

Miután átadta a képeket és a magazinokat, eszébe jutott, hogy van még egy állólámpája az emeleten, ha érdekel és tetszik, a miénk lehet. Felmentünk, megnéztem, picit még régimódi (legalább olyan öreg, mint a ház maga), de fel fogom tunningolni. Majd megmutatom, milyen lett, egylőre a nappaliba állítottuk, úgy, ahogy van, mert ott még úgysem volt lámpánk.

Amikor az emeleten voltunk, pasi is megjelent. A zárfelszerelés olyan jól sikerült, hogy kizárt bennünket a házból…
Úgyhogy tulajdonképpen nem azért jött, hogy becsatlakozzon a csajos csevegésbe Dirksnével, hanem, hogy megkérdezze, átmászhatna-e az ő kertjéből a miénkbe, mert remélte, hogy a hátsó ajtót nem zárta kulcsra – a biztonság jegyében. Különben hirtelen még közelebb kerülhettünk volna Dirksnéhez és nála tölthettük volna az éjszakát is.
Az ajtó nyitva volt. Pasi még visszajött az állólámpáért Dirksnéhez, amivel majdnem összetört egy másik lámpát, de mint mindig, valahogy most is mellénk szegődött a szerencse, különben felejthettük volna a jószomszédi viszonyt.

Megköszöntük a kedves ajándékokat, hazahoztuk új szerzeményeinket és azóta bennük gyönyörködöm. Lehet, hogy nem a legtrendibbek (kis munkával azok lesznek), de azt azért nagyon jó tudni, hogy már most sikerült belopnunk magunkat Dirksné szívébe.

Hát gondolta volna ezt az ember egy héttel ezelőtt?

(Most már csak Rasszistánét, a szembeszomszédasszonyt kell meggyőznünk arról, hogy én is emberből vagyok…)