Arról már meséltem, hogy Pasi nem az a tipikus informatikus alkat. Sőt, ő nem csak, hogy csak úgy ellötyög, összecsomósodik egy sarokban okostelefonját nyomkodva. Ő (ahogy előszeretettel nevezi magát) egy igazi partyállat, minden buli mozgatórugója. Mindenki rém szórakoztató jelenségnek tartja, és benne az a jó, hogy nem csak a saját, jól ismert társaságával tudja magát […] Tovább

Két hónapig alig voltunk kaphatóak bármiféle társas tevékenységre házon kívül (nálunk persze zajlott az élet, valaki mindig jött látogatóba, valahogy mindig spontán sütögetésbe és hajnalig tartó kertben ücsörgésbe torkollottak ezek a látogatások, ami által gondolom jelentősen csökkenőben volt a népszerűségi indexünk újdönsült szomszédaink körében). Miután tényleg kezdjük elhinni, hogy álmunk valóra vált és már munkából […] Tovább

Most, hogy úgy tűnik, beköszöntött az esős évszak, az influenzajárvány lesből várja, hogy lecsaphasson, elgondolkodtam, hogy milyen szép pár hetet tölthettünk a szabi alatt új házunkban, amikor nap közben még kivilágosodott, nem szakadt az eső egész nap, nem kellett jégeralsót húzni, mitöbb, még a kertbe is ki lehetett ülni. Most az ember azt sem tudja, […] Tovább

A múltkori állásinterjú (nehezen tudom elengedni a dolgot) kapcsán sokat gondolkodtam jelenlegi helyzetemről, arról, hogy mennyi mindenen mentem már keresztül itt és, hogy mennyi megpróbáltatáson tettem túl magam – kisebb-nagyobb traumákkal megküzdve. Leginkább viszont a cégen belül, végtelennek tűnő évek izzadságos munkájával kiharcolt helyemről, meg arról, hogy hogyan is telnek a mindennapjaim mint logisztikai szakember […] Tovább

Van itt a Kertvárosban, a szomszéd utcában egy kis francia (stílusú) bisztró. Mindig megnézegettük kívülről, hogy milyen hangulatos, van egy kis terasza és az étterem előtt – díszletként – mindig parkol egy helyes kis piros Citroen teherautó (szerintem a hatvanas évekből). Ha úgy tetszik, egy darabka Párizs a holland kertváros szívében, egészen pontosan 408,5 km-re […] Tovább

A katasztrofálisra sikerült állásinterjúm után egy dolog nyújtott csak némi vigaszt: a hétvégém hosszabb, mint egyébként és szombatra még programunk is volt, nem is akármilyen! Mi ugyanis egy szafariparkba voltunk hivatalosak! Akik a szafari szót olvasva felkapnák a fejüket és lázasan kezdenének kutakodni előző bejegyzéseim között, ahol esetleg azt ecsetelem, hogyan költöztem Pasival hirtelen felindulásból […] Tovább

Kérdezhetnénk, mire ez a nagy komolyság egy ilyen gyönyörű hosszú hétvégén, amikor inkább azon kellene tépelődnöm, hogy mihez is kezdjek a rám szakadt nagy szabadsággal… Menjek be a városba, üljek le egy teraszra és élvezzem a napsütést, fogjak egy könyvet (például azt az egy szerencsétlen ABC gyilkosságokat, aminek hónapok óta nem sikerült a végére érnem), […] Tovább

Amióta beköltöztünk, azon gondolkodom egyfolytában azon kívül, hogy miért nincs még gyerekem, hogy hová illan el minden időnk… Én tök úgy képzeltem, hogy majd minden este az étkezőben ülök és kreatívkodok. Például lenne még 4, azaz négy darab lámpabúra, amit be kellene vonnom (plusz egy, amit a babának ígértem ajándékba – mármint a barátnőmének). Nálam […] Tovább