A kapcsolatom Pasival teljesen boldog, kiegyensúlyozott, nincsen mardosódás, nincsen veszekedés, nincsen ajtócsapkodás, nincsen féltékenység. Semmiféle féltékenység. Az ő részéről legalább is. Én sem vagyok kimondottan féltékeny típus, és úgy érzem, nincs is okom féltékenykedésre. Mivel csak pasikkal dolgozik együtt, illetve a női munkatársak nem kifejezetten az ő célcsoportja, a mindennapok miatt abszolút semmi okom nincs az aggodalomra. Ha már itt tartunk, Pasinak több oka lehetne, tekintve a nemek arányát az én munkahelyemen (és ezzel nem azt mondom, hogy engem azzal vesz le bárki a lábamról, hogy leruszkizik, vagy ledzsudiz).
Persze, amikor úgy érzem, valaki túl messzire megy, nem tisztelve a mi kapcsolatunkat, azt, hogy én vagyok Pasinak, vagyis, hogy mi vagyunk egymásnak, azért fel tud menni a pumpa. Nem azért, mert nem bízom meg benne, hanem azért, mert vannak olyanok közöttünk, akiknek semmi sem szent. Pasi meg túl jófej ahhoz, hogy bárkit csakúgy bunkón lekoptasson. Aztán meg ki tudja, mikor késő. Nyilván nem megy bele semmibe (ajánlom neki, legalább is), de azért gondolom, legyezgeti a hiúságát. Mind a figyelem, ami más nőktől érkezik, mind az, hogy látja rajtam, nem értékelem túlzottan az ilyen jeleneteket. Megint csak, nem arról van szó, hogy leáll cicázni bármilyen idegen, vagy ismerős csajjal, de azért hosszában láthatóan megnyúlik egy pár centiméterrel, a derékbősége pedig kábé ugyanennyivel csökken, a karizmai hirtelen megfeszülnek és egy fajta “na, ugye, hogy jó pasi vagyok még” kifejezés ül az arcára.
És valahol nagyon is szórakoztatja, hogy nekem is meglátzik ez-az az arcomon.

A múlt hétvégt barátainknál töltöttük. Ilyenkor mindig van alkalom egy kicsit trécselni a barátnőmmel, akit nem látok elég gyakran, a telefonhívások, e-mailek, smsek meg nem olyanok, mint egy igazi jó, meghitt élő beszélgetés.
A pasik miatt sem kell aggódni, mert ilyenkor ők is remekül feltalálják magukat, megragadva az alkalmat egy igazi pasis dumamaratonra (autókról, matematikai bizonyításokról meg IP címekről – a pár foszlány alapján, amiket elcsíptem legalább is).

Mi csajok mindenesetre kiveséztük az elmúlt hetek eseményeit.
Egy sörözőben csajok egymás mellett, pasik egymás mellett. Nem úgy néztünk ki, mint két pár, akik duplarandin vannak éppen.
Én éppen óriási beleéléssel meséltem valamit (ezt onnan tudom, hogy nagyon igyekeztem visszafogni magam, mert előzőleg már felborítottam egy-két poharat gesztikuláció közben), amikor a barátnőm diszkréten megbőkte az oldalamat és azt mondta:
“Váááó! Az a pasi tökre megnézett téged! Végigmért tetőtől talpig, láttad?” Én éppen a sztorim közepén jártam, amikor nyilván valami világmegváltó gondolatot boncolgattam, mégis hogyan láthattam volna, hogy egy vadidegen pasi megnéz magának?
Azt sem tudtam, ki volt az, hogy nézett ki (ez azért fontos), mert ha valami “holland félisten” (ahogy diáktársaimmal neveztük a nagyon magas, nagyon széles hátú, nagyon szőke, nagyon kék szemű, nagyon jó pasikat majdnem 10 éve, amikor idejöttünk tanulni), az azért jót tett volna női önértékelésemnek.

Még az információ hiányában is eléggé örültem a megtiszteltetésnek, persze nem azért, mert rögtön lelépnék az első adandó jelentkezővel, de azért mégis, ki ne örülne annak, hogy a saját pasiján kívül (aki igyekszik meggyőzni arról, hogy nem vagyok bányarém, de mi van, ha csak jólneveltségből) van más is, aki azt mondja magában, “na, ez egy jó csaj”. Persze lehet, hogy éppen vécépapír akadt a csizmám sarkára, vagy véletlenül belehúztam a szoknyámat is a harisnyámba (nem ez lenne az első eset, bár legutoljára mintegy 25 éve történt velem ilyesmi), vagy lógott rajtam a felsőm, vagy nagynak találta a se…fenekemet, de erre most inkább ne is gondoljunk.

Pasi tényleg igyekszik polírozni az egómat, bár néha a maga módján. Például azt mondja, hogy “dehogy nagy az orrod!” majd, amint megmozdítom a fejemet, elhajol (ezzel azt jelezve, hogy ha fordítom a fejemet, egy fél méteres sugárban mindent leverek…), vagy “dehogy kicsi a cicid” (majd az orra alatt morzsolva hozzáteszi, “láttam én már kisebbet is”)…
Ezzel persze inkább arra próbál ösztönözni, hogy fogadjam a bókjait úgy, ahogy vannak, ne kérdezzek vissza még hetvenszer, hogy miért mondja, amit mond, mert ő tényleg úgy gondolja. És mennyivel egyszerűbb lenne – nekem és neki is – , ha azt tudnám mondani, köszi, szivi és mondjuk riszálnék egyet a csinos kis hátsófelemmel hozzá.
Ez az utóbbi időben azért határozottan jobban megy. Pasi mellett kezdtem csak megtanulni normálisan fogadni és értékelni a másik nem bókjait. Addig, ha egy pasi mint nőhöz közeledett hozzám, tényleg semmit nem tudtam kezdeni a dologgal, max jól rávágtam az illető hátára, hogy “áááhdehülyevagy!”, úgy, hogy az beszédült az asztal alá.
Most már tudom, hogy azért mondja, mert tényleg úgy gondolja. Ha valami nem tetszik neki, akkor inkább nem mond semmit (amiért nyilván kiakadnék).

Szóval barátnőmmel cinkosan egymásra néztünk, pacsiztunk egy nagyot, ő gratulált az én sikeremhez, majd elmesélte, hogyan verődött oda mellé egy 20 év körüli srác az Ír kocsmában, amíg a pasija elment a mosdóba . Akkor cinkosan összenéztünk, pacsiztunk egy nagyot és gratuláltam a sikeréhez. Mert nekünk, csajoknak fontos az, hogy visszajelzést kapjunk. Lehet tagadni, de szerintem (az alapján, amit a barátnőimtől hallok) egy-egy ilyen ártatlan pozitív visszajelzés jót tesz nekünk. Bőven elég, ha ennyiben marad a dolog, maga a tudat az, amitől máris jobban érezzük magunkat.

Aznap este elmentünk bulizni is. A felállás tulajdonképpen ugyanaz, mint a bárban ücsörgéskor, csak itt táncikálás volt. A pasik még mindig valami pasisról beszélgettek, mi pedig csajosról. Egy elszántabb külső szemlélő (ostromló) akár jóbaráti bulizós esteként is felfoghatta a helyzetet. És micsoda meglepetés, akadt is egy ilyen jelentkező.
Egy srác a semmiből odalépett hozzám, kezet nyújtott és azt mondta: “Ma szerencsés napod van!”. Én ránéztem bután, nem értettem a dolgot. Ja, mert táncolhatok vele. Kösz, de nem kösz. Amire azt mondta, inkább mosolyognom kellene, mert nagyon édes mosolyom van (barátunk igen elszánt lehetett, úgy tűnik, este indulás előtt betanulta a “Kliségyűjtemény kezdőknek és haladóknak” c. kiadványt). Erről pedig a Terézanyu jól bevált poénja jutott eszembe és gondoltam, erre nem tud majd mit lépni, úgyhogy mondtam neki, hogy “köszi, de ma már kétszer mosolyogtam”. És tényleg nem tudott rá mit mondani, el is oldalgott gyorsan.
Pasi az egészből nem vett észre semmit. Illetve úgy tett, mintha nem vett volna észre semmit. Barátnőm, aki az igazság elszánt harcosa, megkérdezte, hogy látta-e, hogy egy pasi rástartolt a csajára. Ő pedig mondta, hogy látta. A kérdésre, hogy miért nem zavarja a dolog, azt válaszolta, azért, mert tudja, hogy én vagyok neki az igaz. A válasz tartalma számomra nem újdonság, bár, hogy ez hogyan kapcsolódik a kérdéshez, nem tudom, mindenesetre örülök, hogy nem azt válaszolta, mert tudja, hogy ő nekem az igazi (az egy kicsit nagyképű lett volna a részéről, bár az igazságtartalma nem megkérdőjelezhető).

Ekkor kezdtem el gondolkodni azon, hogy milyen lenne az életem, ha Pasi féltékeny típus lenne. Valószínűleg nem örülnék neki. Persze nem mondom, hogy rosszul esett volna, ha macsósan odatette volna magát, csak a miheztartás végett, jelezve, hogy a felállás nem pusztán jóbaráti, de az alaptalan gyanúsítgatások egyáltalán nem hiányoznak..
Amikor hazaértünk, megkérdeztem, hogy ő soha nem féltékeny-e. Azt mondta, hogy nem.
Szerinte idegesítő jelenség. Megmérgezi a kapcsolatot, a boldogságot. Kijelentette, hogy én őt soha nem fogom féltékenynek látni. Ha az is, azt nem mutatja.
Megkérdeztem, hogy nem legyezgeti-e az egóját, ha rajtam látja, hogy nem örülök egy-egy csaj túlzott rajongásának. Válasza ismét nemleges volt. Sőt, azt mondta, minden pasit kimondottan idegesít az ilyesmi. Kérdezzem meg bátran bármelyik férfitársát. A nők féltékenysége még a féltékeny pasikat is irritálja (ebben mondjuk nem biztos, hogy egyetértek vele).

Én mondtam, hogy engem nem zavarna, ha néha jelét adná annak, hogy nem örül, más férfiak irántam tanúsított érdeklődésének. Nem jelenetekre gondolok, vagy párbajkihívásra, csak egy kis területmegjelölsére, egy kis macsó energiára, egy kis húzzálinnenapukámmertezazéncsajom hozzáállásra fent említetthez hasonló szituációkban… hát olyan nagy kérés ez?? Mert meggyőződésem, hogy egy ilyennek igenis áldásos hatása tud lenni a kapcsolatra. Talán csak azért, hogy tudjam magamnak, hogy igenis meglátja a veszélyt, ha úgy adódik, de legalább is nem vesz engem biztosra és a saját dolgát sem ítéli alapból nyert ügynek (még akkor is, ha így van a dolog).

Azt mondta, nem ért velem egyet, felesleges a színjáték és, hogy az nem fog megtörténni. És nyugodtan elhihetem, hogy egyetlen pasi sem örül annak, ha a csaja féltékenykedik, majd ünnepélyesen meg kellett ígérnem, hogy én nem fogok ilyesmire vetemedni.
Arra is megkért, hogy tegyem ezt a blogra végkonklúzióként. Mert ő tényleg tudja, mi a helyzet, ő a mi randigurunk: szingli barátnőim pl. hozzá fordulnak tanácsért bonyolult pasikérdésekben, sőt, ő mintegy 100 %-os pontossággal meg tudja mondani, hogy egy randiból lesz-e több, s ehhez elég neki egy-két mondatot hallani az eseményről és egy képet látni adott pasiról esetleg elolvasnia egy pár smst. Személyes találkozás esetén pedig abszolút csalhatatlan a megérzése.

Tehát, hölgyeim, fentiekből kiindulva: a pasik nem szeretik a féltékeny nőket (mint, ahogy mi sem szeretjük a túlzottan féltékeny pasikat). Amennyiben mégis leküzdhetetlen késztetést éreznétek egy szaftos jelenet rendezésére, emlékezzetek Pasi bölcs szavaira.

Mindezek ellenére is kitartok azon elméletem mellett, hogy igenis legyezgeti a pasik egóját, ha féltékenységet szimatolnak. Mint ahogy a miénket is. Az enyémet mindenképpen.