Egy ideje már fontolgattam, hogy meséljek a témáról.
Nem csak azért, mert a december közeledtével egyre aktuálisabb, hanem azért is, hogy bemutassam, mi uralja hetek óta a holland médiát, mi borzolja a holland átlagember kedélyeit.
Nem voltam biztos abban, hogy ez bármilyen szinten felkeltheti a magyar olvasók érdeklődését, legalább is azokét nem, akiknek nincs valamilyen kapcsolatuk Hollandiával.
Végül, amikor ma reggel a szokásos média körömet róttam a hírek és közösségi média sztrádáján, éppen a Nők Lapja cafén botlottam egy cikkbe, ami azt taglalja, ami itt hetek óta a csapból folyik.

Komoly(abb) társadalmi és/ vagy politikai dilemmák helyett itt mindenki a holland Mikulás (Sinterklaas) segítőiről, a Fekete Péterekről diskurál.

Ki gondolta volna, hogy egy ilyen liberális országban, ahol az embernek biztosan vannak “bevándorolt” családból származó munkatársai, ismerősei, barátai és itt most nem az utóbbi 4-5 évben, munkavállalás céljából ideérkezőkről beszélünk (nekem is, egyik legjobb barátnőm például), ekkora port kavarhat egy ilyen ártatlan téma.
Megosztja ez sok család, munkehely és baráti társaság véleményét. Van, akit teljesen hidegen hagy a dolog, van, aki heves vitába kezd a téma hallatán (sőt, mindazok, akik azt állítják, teljesen hidegen hagyják az események is heves vitába kezdenek).

És van, aki csak mosolyogva gondol vissza élete egyik legjelentősebb kultúrsokkjára, ami alig néhány éve érte.
Mert számomra az itteni Mikulás szokása, majdnem akkora kultúrsokk volt, mint első találkozásom, a “krokett” elnevezésű étellel, melyet kettévágva, gyanús állagú, szürke masszával találtam szemben magam és rájöttem, hogy az, amit én életem első 20 évében krokettként ismertem, az itt egy húspépből készült, számomra megszokhatatlan izű gasztronómiai jelenség, melyet abszolút nem köretként fogyasztanak itt az emberek.

Mi is volt nekem sokkoló Sinterklaas jelenségében?
Először is, hogy november kellős közepén érkezik. Akkor persze még nem csempészik sem édességet, sem virgácsot gyerekek cipőjébe, ő akkor érkezik Hollandiába. Hajóval. Spanyolországból. A kikötőben pedig átszáll a hajóról fehér lóra és ünnepélyesen bevonul a városokba (minden városba egyszerre. Minden évben van egy kiválasztott város, ahová az “igazi” Mikulás érkezik).

Persze, érthető, hogyan is érkezhetne minden családhoz ló, vagy (rén)szarvas által vontatott szánon egy olyan országban, ahol alig esik a hó. Legalább is november/ december magasságában. Nyilván érkezhetne biciklivel is, de az olyan snassz (ebben persze maximálisan egyet tudok vele érteni!) és különben is túl öreg ő már az efféle fizikai megeröltetésekhez.

Novemberi érkezését követően pedig minden este elhelyez valamilyen kedves apróságot a jó gyerekek cipőjében (a rossz gyerekek sót vagy virgácsot kapnak), akik ezért cserébe répát, kokcacukrot (!! – értjük, ugye? A lónak!) és egy versikét (azt a Mikulásnak) tesznek a cipellőbe.
Az ünnep itt is december 5-én tetőzik, ekkor érkeznek az igazán nagy ajándékok a holland háztartásokba, ekkor kerülnek átadásra a spéci, kézzel gyártott meglepetések és ekkor mondja el mindenki a versikéjét arról a családtagról, akit húzott a kalapból (Pasi családja ez utolsó részlettől szerencsére eltekint). Sok családban a Mikulás ünnepe fontosabb, mint a Karácsony és van olyan cég, ahol a munkatársak hamarabb hazamehetnek december 5-én, hogy családi körben ünnepelhessenek. Ez volt számomra sokkoló és az, hogy a Mikulást mintegy celebként fogadják és ünneplik, és mindig inkább kedves, jópofa szokásnak tartottam.

Szóval a Mikulás lovon üget be november közepén, nagy csinnadratta és sok-sok Fekete Péter kíséretében.
Ezek a Fekete Péterek tehát a Mikulás segítői. Ők készítik elő a gyerekek ajándékait a Mikulás spanyolországai nyara hajlékában, ők segítik le a Mikulást a lóról és arra fel, ők dobálják a cukorkát és a gyömbéres sütit a gyerekeknek és ők gyűjtik be a Mikulás számára készült, egész nap, apró gyerekkezekben gyürkészett rajzokat is a jóságos, öreg Mikulás minden egyes haknija alkalmával.

De kik is ezek a Fekete Péterek?
Először is, mindegyik “fekete” (mármint feketére mázolt, az esetek többségében fehér bőrű ember) és mindegyik Péter.
Diszkófrizurát viselnek, meg sapkát, fehér kesztyűt, gyarmati időket idéző ruházatot és nagy aranyfülbevalót. (Én mindig picit félelmetesnek tartottam őket, talán a piros rúzsuk miatt…)

Rossz nyelvek azt beszélik, ők a Mikulás rabszolgái. Oké, ez így egy kicsit ki van sarkítva, de tény, hogy a Fekete Péterek eredetileg a Mikulás szolgái voltak. Sőt, a 19. század közepéig a Mikulás egyedül operált. Akkor, valami oktatásügyi főmufti találta ki, hogy legyenek neki színes bőrű szolgái. Ezek a szolgák eleinte név nélkül működtek közre, végül, amikor rájöttek az emberek, hogy ez tulajdonképpen egy jópofa hozzáadott érték, fixre beépültek a Mikulás imidzsébe és onnantól fogva a Mikulás és a Péterei elválaszthatatlan fogalommá váltak és az elmúlt 160 évben senkinek nem jutott eszébe, hogy emberjogi problémát csináljon a dologból.
Azt persze 10-ből 9 holland nem tudja, hogyan is kerültek a Péterek a Mikulás mellé. A köré – az oktatásügyi főmufti által – fabrikált történetet mindenki ismeri, de majdnem mindenki meg van győződve arról, hogy ez mindig is így volt és kész, hogy ez hagyomány.

Tény, hogy a Fekete Péterek “születésének” idejében Hollandia még nem volt olyan liberális gondolkodású, mint napjainkban és nem kimondottan kezelték egyenlően a más bőrszínnel és (leginkább gyarmati) gyökerekkel rendelkező embereket az őshollandokkal. Tény viszont az is, hogy a Fekete Péterek fogalma az évek során eggyé vált a Mikulás ünnepével. És 160 éven keresztül szinte nem akadt olyan ember, akinek kifogása lett volna a dolog ellen.

Volt persze mindig egy-két emberjogi aktivista, akinek nem tetszett a dolog, mostanra viszont odáig fajult az egész, hogy úton, útfélen tüntetések szerveződtek, ki ellene, ki mellette foglalt állást.

A sok-sok ember, aki nem tudta, mit kezdjen üres óráival, kivonult plakátokkal, táblákkal és tüntetett, szópárbajba, sőt verekedésbe keveredve a másik táborok képviselőivel. Volt olyan, ami zászlóégetésbe torkollott! Napokig egy film keringett az interneten és a hírekben, amiben néhány rettentően okos “ősholland” mondta meg a tutit egy színesbőrű bevándorlónak, aki velük egy helyszínen tüntetett, de még csak nem is a Péterekkel kapcsolatban, egyszerűen csak népe nyomorult helyzetére akarta felhívni a figyelmet. Okosék azzal vádolták, miatta (konkrétan miatta) fosztják meg őket a Fekete Péterektől.

Az őshollandok tehát javarészt a Fekete Péterek mellett, a bevándorlók – az ENSZ biztosok véleményén felbuzdulva – ellene.
Az egészből végül persze – amellett, hogy bíróságig ment a dolog – az lett, hogy engedélyezték a Fekete Péterek jelenlétét múlt szombaton a Mikulással való bevonulás közben, amennyiben nem teszik be a nagy arany karikát a fülükbe. Mert az mégis csak rasszista.
Az egész végül “tömegdemonstrációba” fulladt, melynek során mintegy huszonegy ember vonult fel Amszterdamban, hogy kifejezze korántsem pozitív véleményét a Fekete Péterek jelenlétéről a Mikulás ünnepén.
Egy ünnep kapcsán, ami a gyerekeké – kellene, hogy legyen. Azon gyerekeké, akiket tökre nem izgat, hogy a Fekete Péterek feketék, zöldek, vagy pirosak, van-e fülbevaló a fülükben, vagy nincs. Nekik az a fontos, hogy jöjjön a Mikulás, legyen, aki édességet dobál és bohóckodik nekik. Az, hogy egy gyerek mivel asszociál egy Fekete Pétert, szerintem leginkább attól függ, hogy szülei mivel asszociálják azt.

Én úgy érzem, hogy el van ez egy kicsit túlozva. Értem én, hogy a Péterek jelenléte rasszistaként IS felfogható lenne, ha nem egy többszáz éves hagyományról beszélnénk. Eddig jó volt ez mindenkinek így, most hirtelen problémát látunk benne. Számomra kicsit olyan ez a probléma, mintha Magyarországon kezdenék el kiabálni, hogy aki a krampuszokat szereti, az sátánista.

Én csak egy dolgot nem értek: annyi éhező és szenvedő ember van a világon (de nem kell ezért messzire menni, mert itt is van temérdek nehéz sorsú gyerek, család), ott a gyerekrabszolgák/ prostituáltak problémája a világ sok pontján, a kizsákmányolt embereké Ázsiában (akik azon okostelefonokat gyártják éjjel-nappal, amivel a tüntetők rohangálnak), ott van Szíria, ott vannak a fülöp-szigeteki emberek, és még sorolhatnám.

Tényleg ekkora probléma ez a hagyomány? Tényleg akkora törést okoz ez a gyerekek nézeteiben? Én a magam részéről soha nem azonosítottam a Fekete Pétereket színesbőrűekkel, de legalább is nem rabszolgákkal… lehet persze, hogy azért nem, mert felnőtt fejjel találkoztam velük először.

És ki tudja? Talán máshogy csipognék, ha valami oktatásügyi főmufti most kitalálná, hogy a Fekete Péterek helyett segítsék kelet-európai vendégmunkások a holland Mikulást a továbbiakban…

A hollandok tényleg nagyon bele tudnak keveredni ilyen és ehhez hasonló diskurzusokba.
Szóljon az bármilyen háborús bűnösről, rasszistáról, sorozatgyilkosról, a benzinárakról és, ha nincs más téma, az időjárásról.
Egy barátnőnk azt mondta ezzel kapcsolatban: “Én azt hittem, egy multikulturális ország vagyunk! Én tök benne vagyok a Karácsonyban, nem zavar a Halloween, még a Valentin-nap sem. Tisztelem a ramadamot és az eidet is. Szívesen eszek kínai, mexikói és olasz kaját is, vagy éppen sushit. A Mikuláshoz hozzátartoznak a Fekete Péterek, legyenek feketék, fehérek, vagy éppen foltosak és ezzel mindenkinek egyet kellene értenie, aki azt hangoztatja magáról, hogy liberális. Nevetséges az egész vita, de főleg ahogyan kirobbant és én ezzel nem vagyok hajlandó azonosulni! Na, ezt elmondtam! Most pedig mindenki panaszkodhat tovább az időjárásról!”