Díjnyertesen főzök és sütni is elég jól tudok. A fehér, a világos, a sötét és a fekete mosnivalót mindig szétválasztom (és külön is mosom ki őket!). Rendszeresen húzok ágyneműt és porszívózok a kanapé alatt is. Jó háziasszonynak tartom magam? Nem egészen.

Sokat gondolkodtam már azon (a hálószobaajtótól az ágyig a rumliban utat törve, vagy a konyhában egy nálam háromszor magasabb mosatlan edényhalom mögött, kétségbeesve), hogy mitől lesz valakiből tökéletes háziasszony.

Egy biztos, én nem vagyok az. Szerintem tökéletes háziasszonynak születni kell.

Én pedig nem születtem annak. Mit szépítsük a dolgot, nálam nincs mindig rend. Nincsenek élére állítva a tárgyak a lakásban. Sem a láthatóak, sem azok, amik a szekrényben, ajtó mögött állnak (azok kimondottan nincsenek az élükre állítva).

A ruhásszekrényem katasztrófa. Pasi szerint mondjuk azért, mert túl sok ruhám van. Szerintem meg azért, mert túl kevés, és mindig fel kell dúrnom mindent, hogy találjak valami vállalható kimenőt munkába.

A fürdőszoba is gyakrabban rumlis, mint nem. Pasi szerint azért, mert túl sok sminkcuccom van, szerintem azért, mert ahhoz, hogy az ember jól nézzen ki, idő és elég eszköz szükséges. Főleg, ha az éjszakáimat alvás helyett napi/ heti/ havi/ éves forgatókönyvek megkomponálásaval töltöm.

A konyhát pedig inkább kampányszerűen teszem rendbe. Amikor például nincs már kávéscsészém, vagy kiskanalam, amivel a reggeli kávét újrahasznosított (jóazmég) csészében meg tudnám kevergetni.

Nem arról van szó, hogy koszban élünk és én nem csinálok semmit, csak arról, hogy nem szeretem, ha valaki váratlanul állít be. (És ezzel szerintem remekül szemléltetem a helyzetet.) Mert olyankor nincs alkalmam porszívózni, port törölni, rendet rakni, ablakot pucolni, festeni-tapétázni, bútort újrakárpitozni.

Az én problémám, hogy nálunk a rend valahogy mindig csak ideiglenes. Nálunk akkor van takarítás és/vagy rendrakás, ha valaki jön hozzánk. (Szerencsére igen gyakran jön valaki hozzánk…), vagy, amikor idő/ kedv van.

Általában hétvégén. Mint például ma is. Olyankor minden csillog-villog. Van, hogy Pasi odáig ragadtatja magát, hogy a kályha kisablakát pucolja és padlót lakkoz egész nap. Hétfő estére pedig már nyoma sincs az egésznek.

Mert mi valahogy nem vagyunk az a fajta, aki mindig mindent rögtön visszatesznek a helyére.

Számtalanszor megfogadtam már, hogy így fogok élni: előveszem, használom, visszateszem.

Ehhez képest, ha az első egy-két napban tudom is magam tartani az elvhez, minimum a harmadik napra fentebb vázolt metódusom átalakul az elővettem-használtam-kerülgetem egy-két hétig (és minduntalam megállapítom magamban, hogy el kellene tenni) irányba.

Miért? Nem tudom. Egy tárgy nem elpakolása még nem zavaró. Sőt, tulajdonképpen több tárgy nem elpakolása sem. Egyenként.

Nem akarok ujjal mutogatni, vagy a felelősséget másra hárítani, de gyakran azért nem jutok el odáig, hogy odaadó, rendes háziasszony legyek, mert Pasi szerint vannak más, fontosabb dolgok is az életben, mint a takarítás. Nem. Pasi szerint a legtöbb dolog fontosabb, mint a takarítás. Hát tehetek én arról, hogy a kiterjedt családi és társadalmi kapcsolataink ápolása, vagy egy erdei séta, egy kör sörözés, vagy csak úgy, egy céltalan bolyongás után nincs már kedvem házitündérkedni? Szerintem tök jogos a pontom.

Volt régen, még diákkoromban egy lakótársam. Ő például tök rendmániás volt. Az ő dolgai mindig rendben voltak. Még a hűtőben is lehetett látni egyből, hogy melyik az ő polca és melyik az enyém. Sőt, néha, amikor megfőztem a vacsimat, felvittem a szobámba, hogy ott elfogyasszam azt, mire visszamentem a konyhába (közvetlenül vacsora után), már el is mosogatott utánam. Előtte például mindig szégyelltem magam. Mert én, ha megfeszülök sem tudok olyan olyan rendes lenni, mint ő.

Egyszer például azon kaptam, hogy porszívózás közben a porszívót porszívózta! Tudtok követni? Akkor hasított belém a felismerés: én nem születtem született feleségnek. Mindig irigyeltem a rendszeretetéért és szerettem volna, ha legalább csak feleannyira kordában tudom tartani az életteremet, mint ő.

Pasi nem ért velem egyet. Szerinte nincs velem semmi baj a világon. Etetem, ruházom – legalább is mosok rá – és mindig van itthon WC papír. A többi meg jön magától. Hetente egyszer. Hétvégén.

Nemrégiben, egy házibuliban beszélgettem egy párral. Náluk minden, de tényleg minden mindig rendben van. A házukban található minden használati és berendezési tárgyat nagy gonddal válogatták meg, minden mindennel összhangban van. Ők mesélték az alábbi történetet: költözködés után úgy döntöttek, vesznek egy fullextrás kávéfőzőgépet. Olyan beépíthetőset. Kiválasztották, megvették, beszerelték. Egy ideig élvezték a kávé isteni ízét, amikor is elromlott a gép. Szerencsére még garanciális volt, visszaküldték megjavíttatni. (Ne aggódjatok, én is éppen ilyen unalmasnak tartottam a sztorit – mígnem:) A gépet visszaküldték szervizelésből, ők pedig örömmel kapcsolták be, hogy enyhítsék egy jó erős fekete hiányát, amikor is kiderült, hogy a gyártó javításkor kicserélte a kávéfőző lámpáját! (Igen, én is ilyen értetlenül néztem ki a fejemből, amikor érzelmektől fűtve ecsetelték a botrány részleteit.) Amikor látták, hogy “nem jött át” teljesen a mondanivalójuk, egymás szavába vágva magyarázták: kék lámpácskát tettek bele! Végül kifjetették bővebben: “a kávéfőző lámpája kéken világít, amikor bekapcsoljuk, pedig eredetileg fehér volt! Ezért választottuk! Visszaküldtük, mert a kék nem illik a konyhabútorunk színéhez.”

Ekkor gyorsan átpörgettem fejben az összes, háztartásunkban található tárgy, háztartási gép, bútor vásárlásának történetét, és, hogy miért is döntöttünk annak idején, úgy, ahogy és örömmel konstatáltam, hogy ekkora baromságról még az életben nem hallottam.

Végül engedélyeztem Pasinak, hogy agyonverjen szívlapáttal, ha ilyen szintre – vagy csak ennek a közelébe – jutok, bár majdnem biztos vagyok abban, hogy engem ez a veszély nem fenyeget.

A teljesség kedvéért azért el kell, hogy áruljam, hogy amióta ebben a házban lakunk, összességében több igényem van az igényességre. Sőt, azt is meg merem kockáztatni, hogy néha még kedvem is van egy jó kis takarításhoz.

Ma például volt.  Annyira belemerültem a házimunkába, hogy egyszer csak azon kaptam magam, hogy porszívózás közben éppen a porszívót porszívózóm.

És megnyugvással vettem tudomásul,  hogy valahol, jó mélyen csak lakik valami mintaháziasszonyféle bennem – aki (szerencsére) nem veszi át túl gyakran az uralmat a testem felett…