A Szöszi blogot ír… naja, Szöszi… Ma volt fodrásznál, befestették a haját, mert elfelejtette mondani, hogy csak színeztetne… Most meg egész este duzzog meg veri a fejét a falba. Mindegy, nekem Szöszi marad… Mondjuk a hajfestéses fiaskója után más jelzővel nem is nagyon tudom illetni… A Krapek azt mondja, tetszik neki. Szerintem csak azért, mert már kivan tőle. (Amúgy tényleg nem lett rossz, de ez maradjon közöttünk!)
Már hónapok óta meg van húzatva ezzel a blogolással. És akkor az olvasói megmondhatták a fészbúkján, hogy miről írjon, ők tömegével engem követelnek, ő pedig képes lenne ezt elhallgatni előlem… Ezt tényleg nem hagyhattam.
Továbbá elhanyagol. Meg a Krapekot is. És van képe úgy emlegetni a blogon, hogy “a macska”!
Mit ‘a macska‘? Van nekem rendes nevem is! Na jó, rendes… Van nevem, na. Mert melyik épeszű ember nevezi a macskáját Recsinek? Most komolyan! Hát milyen név ez??!
A Szöszi azt mondja, hogy a nagyszülei macskáját hívták régen Recsinek, ő meg mindig is szerette volna így nevezni a sajátját. Volt neki gyerekkorában mondjuk ezer, miért nem azokat nevezte el úgy? Különben sem tudja itt senki, hogy kell kiejteni! Az állatorvos vagy Rekszinek hív (mert nem érti C-S kombinációt), vagy Recsitnek, mert szerinte annak több értelme van. Esélytelen. Hiába, ez a nemzetköziség átka. Ja, mert én kétnyelvű macsek vagyok. Kettős állampolgár, ha úgy tetszik.
Én mondjuk jobban örültem volna, ha például Tüzes Istennyilának, vagy Pusztító Kertvárosi Betyárnak neveznek el. Csak azért, hogy az utcán a többi macska egyből tudja, ki a főnök. Mondjuk olyan nagyon sokat nem járok ki, mert féltenek. Marmint a Szöszi meg a Krapek. Ugyan mitől?! Meg tudom én védeni magam, ha kell!
A múltkor is idecsődítette a Szöszi az egész pereputtyát egy teljes hétre! Két kölyökszabásúval! Értitek? Kettő darab, hangoskodó, rohangáló viharverés, akik ráadásul állandóan azt firtatták, hogy hol vagyok és mit csinálok. Hát mi közük van nekik hozzá? Örüljenek neki, hogy megtűrtem őket az új házamban! Nem azért költöztettem el a Szöszit meg a Krapekot kertes házba, hogy mindenféle vendégek zavarjanak bele a napjaimba!
Még költözködni is segítettem nekik!
Persze, amióta idehoztam őket lakni, egy-foly-tá-ban vendágjárás van! És persze mindenki engem hajkurászik.
- Itt pl. a Szöszi próbál kirimánkodni az ágy alól a Krapek tesójáéknál, amikor voltak kegyesek meglátogatni egyhónapos száműzetésem alatt, mielőtt az új házmba költöztünk (volt képük lepattintani, mert egy hónapig “hajléktalanok” voltak. Szerintem simán vihettek volna magukkal az átmeneti szállásra… )
Ezen természetesen egy cseppet sem vagyok meglepve, mert kölyökkorom óta a bájommal ejtetettem mindenki szívét rabul (és úsztam meg minden gázos helyzetet). A Szöszi mindig azt mondja, hogy olyan kis édibédi voltam, hogy még a Krapek sem tudott nemet mondani… Meg azt is mondja, hogy úgy néztem ki, mint egy menyét. Szertintem mondjuk nem, de mindegy, lényeg, hogy cuki voltam.
A múltkor a szomszéd néni (aki mindig nagyon kedvesen üdvözöl, amikor átruccanok hozzá) még le is fényképezett. Ilyen eldobhatós kamerával. Ezt ő mondta a Szöszinek.
Na mindegy, nem panaszkodom én, tényleg, eszembe sem jut, nem olyan rossz itt.
Hogyan is lehetne? Láttátok, mekkora vadonom van? A régi házamban csak egy ici-pici volt, magasan, nem volt túl sok értelme. Jó, mondjuk a galambok hajkurászására pont megtette. De ez a vadon! Hát ez azért nem kutya!
Persze eltartott egy ideig, amíg a Szöszi ki mert engedni… ENGEM, mintha nem tudnék vigyázni magamra! Persze éjszakara még most is be kell jönnöm a házba… Tiszta elmebaj! Majd én bejövök, amikor ÉN akarok. Vagy, amikor megéhezem. Nehogy már a macska fényképezze a szomszédnénit!
Egyébként az én vadonom már nem olyan izgalmas. De láttátok már a szomszédokét?? A Szöszi “Hippiéknek” hívja őket, nem tudom pontosan, miért. A vadonuk mindenesetre kifogástalan. A múltkor is kiruccantam, jól fel is másztam a legmagasabb fájukra. Remekül elücsörögtem ott egy fél napig. Na, nem azért, mert nem mertem lejönni (én TÉNYLEG nem félek semmitől). Végül azért kértem a közönség segítségét. Úgyhogy a Hippiné beállt a fa alá és elkezdett óbégatni, hogy “Ricsi, Ricsi, gyere le!” Én meg gondoltam magamban, majd lemegyek akkor, ha a nevemen szólítasz, úgyhogy maradtam. (Külső szemlélőnek úgy tűnhetett, hogy nem mertem, de erről persze szó sem volt!). Szóval a Hippiné keresett egy létrát (ez mondjuk eltartott egy jó ideig, mert alig ismeri ki magát a saját vadonjában), majd leszedett a fáról és hazahozott. Nyilván a Krapek nyitott ajtót, mert a Szöszi sosincs itthon. Ha itthon van, akkor meg blogol…
Azelőtt egy pár hónappal meg annyira bestresszelték magukat a távollétem miatt, hogy a Krapek még ez erkélyre is kiállt, hogy megnézze, élek-e még. Aztán hirtelen sok idegen ember jött be a házamba, nem tudom, mit akartak pontosan, a Szöszi vitte a szót, a Krapek meg csak kullogott utána (mert másnapja volt, vagy mi, ezt a Szöszi mondta neki később). Bár amikor hazatértem, azt mondták, az egész miattam volt. Azért remélem, nem a Kertvárosi Állatvédő Liga volt, ennyire azért nem vagyok hányatott sorsú.
Bár az voltam. A Krapek tesója talált rám meg a testvéreimre egy bádogtető alatt, egy nagyon meleg napon. Akkor születtünk. És mivel félt, hogy nem bírjuk ki a hőséget, inkább magához vett bennünket. Szóval nála nyílt ki a szemünk is meg minden. És pipettából kaptuk a tejet, éjszaka is, 3 óránként. (Ezt mindig az orrom alá dörgöli, amikor lát és én megtámadom őt.) De erre nem emlékszem . Csak annyit hallottam (mert mondjuk elég sokat hallok), hogy a Krapek tesója felhívta a Szöszit, hogy lennék én, érdeklődne-e. Ő meg érdeklődött. A Krapek mondjuk nem annyira. Aztán találkoztunk.
Nem is csoda, hogy a Krapek nem tudott nekem ellenállni…
A kijárás tekintetében a Krapek tök idegesítő. Mert ő sosem akar kiengedni. A Szöszinek legalább az agyára tudok menni a nyávogásommal a konyhaajtónál. Azt mondja, kiújul a migrénje, vagy mi a franc. Bezzeg a Krapek. Ő nem enged csak úgy ki. Mert azt mondja, tanulnom kell a fegyelmet, meg hogy ő az alfa hím és én majd akkor megyek ki, amikor ő engdi! Értitek! ALFA…! Hát, ha egy valaki alfa ebben a háztartásban, az pont én vagyok. A Krapek max Béta, de meg az is csak kis jóindulattal… A Szösziről meg ne is beszéljünk. Megtűröm, mert ő az, aki kitakarítja az almomat, enni és inni ad (a Krapek mellett tuti éhen vesznék…). Meg szunyókáláshoz is egész kényelmes.
Bár néha tényleg az agyamra megy. Olyankor letépem a karját. Tőből. Csak a miheztartás végett. Engem ne babusgasson meg bizgeráljon állandóan. Csak akkor, ha nekem van hozzá kedvem. De akkor meg mindig azt mondja, hogy nem ér rá, mert blogol… Ilyenkor a Krapek ölébe telepedek és együtt sajnáljuk magunkat. Egyébként, ha babusgathatnékja van, intézzen magának egy kölyköt. Már sajátot, ne macskát. Bár, inkább azt se. Nem lenne itt semmi probléma, ha betartaná a szabályaimat. A Szöszi mindenkinek azt magyarázza, hogy azért vagyok kiszámíthatatlan (kinek kiszámíthatatlan? Én tudom, hogy mikor készülöm elharapni a nyaki ütőerét…), mert anya nélkül nőttem fel. Szerintem ez baromság. Egyszerűen nem szeretem, ha behatolnak az aurámba és kész. És még csodálkozik, hogy spontán kikaparom a szemét…
A Krapek meg fejébe vette, hogy “megnevel”. Még mindig fütyül nekem, ha azt akarja, hogy jöjjek (mindig kutyája volt neki). Én persze nem jövök. És spriccelővel “fegyelmez”. Nem tudom, ha a saját kölykét is ennyi sikerrel neveli majd, inkább bele se fogjon…
És állandóan szekál alvás közben. Meg mindent a fejemre aggat es röhög. Szerintem tök gyermeteg.
Ha meg már a röhögésnél tartunk: ez a két bamba állandóan vihog. Hol rajtam, hol egymáson. És táncolnak! Esténként, az én nappalimban! Vicc az egész! Már gondoltam rá, hogy titokban lefilmezem őket, meghekkelem a Szöszi fészbúkját és publikálom őket. Akkor leglább nem blogolna állandóan…
Amúgy nem kell engem félteni, tudok vigyázni magamra!
Annyira tényleg nem rossz itt nekem. De szemmel tartom a Szöszit meg a Krapekot…
Mindig…
Mindenhonnan…
![IMG_2124[1]](https://fapiac.cafeblog.hu/files/2014/03/IMG_21241.jpg)
Akkor is, amikor ők alszanak…
Akkor is, amikor azt hiszik, én alszom…
Akkor is, amikor azt hiszik, nem figyelek…
- A legváratlanabb helyekről…
Türelemmel…
- Hogy végül lecsaphassak!
Nincs kegyelem…
Mert én vagyok Recsi, a Kertvárosi Betyár!
Ja, igen, ha te is menthetetlenül belém habarodtál: a Szöszi Facebookján rendszeresen adok hírt magamról. Vagy a Szöszi rólam. Ez attól függ, hogy tartják-e magukat a szabályaimhoz.
Kommentek