Az elmúlt 24 órában két szupernagyi rázta fel a holland média állóvizét (amennyiben beszéhetünk még állóvízről az Ádám keresi Évát szuperprodukció mellett). Az egyik legnagyob mobilszolgáltató felajánlotta nekik életük lehetőségét: idős koruk ellenére életükben először repülni. Ezzel volt tele a holland média, tegnap este még egy élő kulturális beszélgetős műsorba is meginvitálták őket. Médiasztárok lettek. Bevallom őszintén, nem nagyon kedvelem az ilyen, tömegével felkapott “híreket”, videókat, ezért nem is nagyon szoktam megosztani őket. De ahogy ők beszéltek és osztották meg a tapasztalataikat, kíváncsivá tett. Megkerestem hát a filmet, hogy lássam, miről is van szó. És nem csalódtam. Ez a felvétel maximálisan feldobta a napomat. Ennek persze lehet oka az is, hogy alapvetően totálisan belágyulok az idős emberektől. Szerintem van bennük valami olyan szinten szerethető, hogy az már szinte túlzás. Emlékszem, egyszer, évekkel ezelőtt láttam egy idős bácsit egy helyi fesztiválon csápolni valami rockbanda előtt (amitől tökre elbőgtem magam) és rabul ejtette a szívem. És persze nem véletlen, hogy annyit parázok Dirksné miatt, amennyit. Szerintem édes, imádnivaló jelenség, a maga fontoskodó stílusával együtt. Talán úgy tekintek rá, mint az én hollandiai nagymamapótlékomra.

Csodálom őket, mert számukra a világban végbemenő változások szinte már alig követhetőek. Emlékszem, amikor anyai nagyszüleim egyszer eljöttek hozzánk ebédre. Nagymamám akkor már sok éve nem hagyta el az ő biztonságosnak vélt házukat. Nagyszüleim bejöttek a szobámba, ahol nagymamám nagy csodálkozva  vette szemügyre a számítógépemet. Nagypapám, aki akkoriban orvoshoz azért még járt, ismerte a jelenséget és magabiztosan magyarázta nagymamámnak a technika vívmányát. “Nézd, mama, ez egy számítógép. Az a képernyője!” Nagymamám bizalmatlanul vette szemügyre a dolgot, majd bizalmatlanul rámutatott az egérre: “Az mi?” Nagypapám pedig, mint aki pontosan tudja, merről is fúj a szél: “hát, az az agya, mama!”. Ezt a rövidke párbeszédet soha nem fogom elfelejteni. És tény, hogy el sem tudom képzelni, hogyan viszonyulok én mondjuk 40 év múlva a modern technika vívmányaihoz, amit a gyerekeim, vagy unokáim próbálnak majd meg bemutatni nekem… Talán elzárkózom majd mindtől és azt mondom, jó nekem a laptop meg a tablet, amiben bízok, amit már ismerek.

Talán éppen ezért érintett meg ez a film is. Mert ezek a nénik nem mondják azt, hogy jó nekik a kocsi, vagy a vonat is. Ők kérem belevágtak az ismeretlenbe, életük nagy kalandjába.

A két nagyi először nem ismerte egymást. Mitöbb, egymás szöges ellentétei. A majdnem 72 éves An egész végig azon aggódott, hogy hogyan marad egy repülő az égben. Sőt, tudományosnak is beillő fejtegetésében azt is boncolgatta, miért szenved ő szívesebben vonatbalesetet, mint repülőszerencsétlenséget, ami kissé morbid, de valahol érthető (nyilván, mert a vonat már a földön van, a repülőnek meg le kell zuhannia ahhoz, hogy szerencsétlenségről beszékjünk). An mindig rém óvatos volt, bár a férje szívesen járta volna vele világot, ahogyan sok holland azt teszi. An viszont soha sem mert repülni. Így maradtak az autóval is könnyen elérhető turistalátványosságoknál.

Erre a felhívásra viszont An sem mondhatott nemet. Majdnem 72 éves, mondja ő, ha most nem repül, már soha sem fog…

A 78 éves Ria egészen más eset. Vállalkozó, nyitott és legfőképp jókedélyű. Ő azért nem repült még soha, mert volt neki egy Anhoz hasonló, mindent túlspilázós férje, aki még úszni sem tudott, annyira félős volt. Ria mindenben benne van. A filmben azt is bemutatják, hogyan ül fel életében először egy nyaktörő hullámvasútra (amit még Pasi sem mer bevállalni!). Ez az idős hölgy olyan jókdeélyű, és úgy tud szívből kacagni, hogy szem nem marad szárazon. Én tényleg bőgtem, amikor megnéztem a filmet…

Ria (Dirksnének is ez a keresztneve, bennfenteseknek csak Tante Ria, én sajnos nem szólíthatom így, mert ez az ő belső körének a privilégiuma, ott meg azért még nem tartunk) tényleg egy belevaló nőszemély. Különösen tetszik, amint kávéját kortyolgatva ücsörög otthon a saját (!!!) búrája alatt, becsavart haját szárítgatva. Egyáltalán nem parázik az ismeretlentől. Majd meglátja mi lesz. Ant egy repülőszimulátorral készítik fel a nagy útra, nehogy váratlanul érje bármi is. Ria azt sem tudja, mi az a turbulencia és, hát nem is nagyon izgatja.

Aztán eljön a nagy nap. A két nagyi az indulás előtt ismerkedik meg egymással. Amszterdamból, Európa egyik  legnagyobb repteréről indulnak. Előtte csak abban reménykednek, hogy kedvelik majd egymást eléggé ahhoz, hogy támaszt tudjanak kapni a másiktól, ha gáz a repülés. Elöljáróban kaptak még egy kis kiképzést a repülésről (pl., hogy a repülő 1000 km/ órás sebességgel halad, amire persze úgy reagálnak, hogy ők már az autópályán autózást is félelmetesen gyorsnak találják) és belevágnak életük talán legnagyobb kalandjába. Egy repülőútba egészen Barcelonáig. An landolás után sírva hívta fel a férjét és mondta el neki, hogy TÉNYLEG élete élményében volt része. Barceolonában vidáman kalipmálnak minden szembejövő helyinek, megszemlélik a Sagrada Familia épületét, sőt belehuppannak ruhástul a tengerbe.

Ria a reggelinél kifejti Annak, hogy ő minimum 10 évvel érzi magát fiatalabbnak, hiszen előző este 78 évesen tért nyugovóra és meri állítani, hogy másnap 68 évesen ébredt…

Egyszóval életük élményében volt részük! És velük együtt kicsit talán nekem is. Csak képzeljétek el idős nagyszüleiteket hasonló helyzetben! A libabőr garantált!

Nézzétek meg a filmet (igaz, hollandul van, angol felirattal, de a képek magukért beszélnek!)

Köszönöm, hogy betértél a Fapiacra! Ha tetszett az írás és szeretnél elsőkézből értesülni a Fapiac legújabb bejegyzéseiről, csatlakozz a blog Facebook oldalához is! 

 

A sztori innen.