A “mivel borít ki Pasi?” témát körbejáró írás többeteknél is megmozgatott ezt-azt.

Ki azzal nyugtázta a dolgot, hogy náluk is így van ez, ki – valamivel radikálisabban – azt jegyezte meg, hogy ő pontosan ezek miatt a dolgok miatt képtelen pasival élni.

Volt olyan is, aki megnyugtatott, VAN olyan háztartás, ahol a macska tényleg füttyszóra érkezik! (Tehát be kell látnom, ebben a pontban LEHET Pasinak is igaza…)

A bejegyzés a blog, számomra egyik legkedvesebb olvasóját pedig az alábbiakra inspirálta:

“Pasi-helyzet valahol keletebbre, saját frusztrációkkal fűszerezve

 Kérdés: Itt nálam milyen is a „pasi-helyzet”? Válasz: hasonló.

Megállapítás: ez nem a földrajzi helytől függ. Sőt, agyalás közben – nagy okosan- arra is rá kellet jönnöm, nem is korkérdés. Mi ugyanis majdnem kétszer annyi idősek vagyunk, mint az eredeti Pasi és párja. Igen, a nő az itt is csak nő (országtól és életkortól függetlenül) és a férfi jelen esetben is „férfibül” van.

Mazsolázgatni a mi életkénkből is van mit! Lássuk!

A KONYHA! Én nem tudom hogy csinálja, de belőle, róla valahonnan mindig csöpög a víz –még jó, ha az- valahová. Enyém pasi mániás mosogatós. Ez így első olvasatra még pozitívumként hathat. DE! Elmosogatni mindig, mindent azonnal, gyorsan, folyóvízben? (Jó sok folyóvízben, ami olyan forró, hogy tyúkot lehetne vele kopasztani.) Nem ismeri szegénykém azt az istenien finom, enyhén borzongató jóérzést, amikor az ember lánya beleteszi a piszkos tányért a mosogatóba. Lazán ráenged egy kis meleg vizet, közben átfut az agyán, hogy majd elmosom, ráér az később is. Kerül még mellé más mosatlan is, majd együtt mindet. Minek vizezzem be ennyiért a kezemet? A víz pocsékolásának szempontját nem is említeném. Különben is, milyen ügyesen megoldottam a problémát, ha ez egyáltalán probléma lenne, mert most „beáztattam”, és majd később… Értjük, ugye?

Arról nem is beszélve, hogy nálam ez, mármint hogy szinte mindig megelőz a mosogatásban, (pedig nagyon szoktam iparkodni, vagy úgy tenni) komoly lelkifurdalással jár. Kicsit bosszús vagyok, a kisebbrendűségi érzés is megmozdul belül, az „én is el tudnék mosogatni” gondolatával társulva.

Visszatérve a csepegtetésre, ahonnan elindultam csak eltévelyegtem. Szóval, csepeg, de mindenhonnan: szivacsból, ujjakról, csuklóról, könyökről, tányér, bögre, pohár, evőeszköz, stb-ről. A teáskanna aljáról, és még a PÁLINKÁSÜVEG szájáról is landol egy-egy aranyat érő cseppecske. Hová? Pult, asztal vagy padló, illetve is-is. Én ilyenkor csak ránézek, de hogy?! Részemről kérdés, megjegyzés már régen nincs, de válasz tőle, az van!

– Nem is cseppent le, kedves Hetty néni!– jegyzi meg kaján mosollyal kísérve az én pasim, a drága.

Szívembe a kést! Ez ugyanis én volnék, utalás a soha el nem felejthető, örök klasszikus, családunkban alapfilm, a Váratlan utazás főszereplőjére. A pedantériás, mindig mindent jobban tudó, aszott, kb. 100-as évjáratú, mindenki által szeretett és utált tanítónőjére. Minő egybeesés! Ez persze nálam kiveri a biztosítékot! Ekkor már direkt, a kitörni készülő szóáradatot benyelve, igyekszem olyan igazi Hetty nénisen rávillanni. Röhög! Sikerült! Győzött!

De a játszmának még nincs vége. Mint egy szófogadó tanítvány, alázatos képpel rám pislogva, lazán kezdi feltörölni a szerinte soha le sem cseppent cseppeket. A MOSOGATÓSZIVACCSAL! Igen! Onnan is, természetesen a padlóról! Na és az a tekintet?

– Ezért ugye, minimum egy osztályfőnöki dicséret jár? Ugye, drága Hetty néni!

Kész, feladtam! Hadd mosogasson, törölgessen, töltögessen, csöpögtessen! Sőt, főzhet is!

A főzésnek –mint, első konyhai akciónak- is megvan a maga felejthetetlen, pasi által gyakran emlegetett története persze. Vajon mi, vagy ki égett akkor is?

Következtetés: Tehetetlen vagyok! Nevelhetetlen! Feladom! Részemről szakmai kudarc, pályafutásom mélypontja. (Talán egy makarenkói pofon?)

Jött, letelepedett nálam, beköltözött – a konyhába is- és átvette a hatalmat. Az ÉN konyhámban! Ez már majdnem egyenlő a világvégével, és ez még csak egy helyiség a lakásból! Egyetlen vigaszom, hogy ez csak egy másfeles panel. Tehát a lehetőségei végesek.

Másik szempont, viszont: istenien főz, tálal, és elmosogat maga után! Miről beszélünk?

Házi feladat Hetty nénitől (mégsem tudok kibújni a bőrömből):

Tessék párhuzamokat és eltéréseket keresni a fenti példa és a saját konyhátok – pasitok – között!”

 

És, ha már a házi feladatoknál tartunk: arra is keressük a választ, hogy miért lelik a Pasik örömüket abban, hogy a vicceik célpontjába minket, nőket állítsanak (akik főzünk, mosunk, takarítunk rájuk, gondoskodunk róluk, ha betegek és elfogadjuk őket olyannak, amilyenek?)

Mert én százszor megmondtam már Pasinak, hogy attól, hogy tudom, hogy csak azért idegesít, mert tudja, hogy fel tud bosszantani vele, még nem fogok kevésbé kiakadni. Ezt is megtanulhatta volna már.

Aztán még ő van megsértődve napokig, ha ennek hatására én olyat találok mondani neki, amit magam is megbánok…

Miért jó nekik az, ha ott csípnek (a rúgnak szót szándekosan nem használom itt, az azért mégis túl drámai lenne…) belénk, ahol a legjobban fáj?

Ha erre tudja valaki a választ, azt komolyan mondom felterjesztem Nobel-(béke)díjra. Ezt megfejtve talán az örök élet titkához is egy lépéssel közelebb kerülünk majd.

És mivel a sógorom a múltkor megjegyezte, hogy tulajdonképpen elmegy a blogom, csak néha túlságosan feminista, úgy gondoltam, esetleg férfi olvasóim (mindkettő) is hozzászólhatnak a témához. Csak, hogy igazságos legyen a dolog.

A korrektség kedvéért: férfikommentet is hajlandó vagyok közzétenni! Úgyhogy, harcos férfi olvasók, elő a jegyzettömbbel, kiváncsian várjuk a véleményeteket!

Amennyiben pedig a fentebb közölt vendégírás iheltett meg benneteket, kedves hölgyek, ne habozzatok TI sem, ígérem, nem hallgatok el semmit a nagyérdemű elől!

Küldjétek el véleményeteket e-mailben (fapiacblog@gmail.com), vagy a Fapiac blog Facebook oldalához csatlakozva privát üzenetben.

Vagy csatlakozzatok szimplán a Fapaic blog Facebook oldalához és értesüljetek elsőként a legfrissebb bejegyzésekről! 🙂