Ha az elmúlt egy hétben nem olvastam volna ezer meg egy cikket a “szabályok barátnőknek és feleségeknek a foci vb idejére” témakörben, akkor egyszer sem. Ezért ebbe most bele sem kezdek, főleg azért nem, mert ha valaki van a világon, aki abszolúte nem tudja magát tartani ezekhez a szabályokhoz, az én vagyok.

Mert engem személy szerint felettébb frusztrál, hogy amikor a baráti és családi kapcsolatok fenntartása, a háztartás élhető szinten tartása, egy esküvő megszervezése (és az ezzel járó heti három-négyszeri, olykor ötszöri sportolással töltött este), egy munkahelyi projekt és egy munkakörváltás mellett, egyetlen órácskára próbálnám letenni a hátsómat, hogy megírjak egyetlen szerencsétlen kis bejegyzést (mert lassan hátat fordítanak nekem az egyébként rettentő türelmes törzsolvasóim), AKKOR jön rá Pasi, hogy ő tulajdonképpen nem tud élni nélkülem, és akkor zaklat a kérdéseivel, hogy “Zsuzsikám, micsinalsz? Blogolok, ugye?”. És addig nem hagy békén, amíg ki nem zökkent a gondolatmenetemből és le nem kell tennem a laptopot megint, mert a próbálkozásomból ismét nem lesz semmi.

Na, kérem, az elkövetkező egy hónapban ez a veszély engem nem fenyeget! Mert Pasi vébélázban ég. És végre én zaklathatom mindenféle kérdésekkel, miközben ő igyekszik ignorálni túláradó figyelmemet, hogy nyugodtan szippanthassa magába a mérkőzés minden pillanatát (függetlenül attól, hogy melyik csapatok gyilkolják egymást éppen). Lambadázhatok akár hiányos öltözékben a tévéképernyő előtt és kéredzgethetem, hogy most kik játszanak, kinek szurkol, miért nekik és egyáltalán: “Putyikám, mit csinálsz? Meccset nézel?”. Válasz nem jön, csak odébb taszít, vagy egyszerűen azt mondja, hogy SSSSSSSSS!!. Ő nem mellesleg rendszeresen kéri ki magának, ha én “sussogom” le őt filmézés, vagy blogolás közben. Így legalább tudok vele tárgyalni a jövőben.

Eddig azért szinten tudta tartani a VB lázat, az egész csupán a barátságos válogatott mérkőzésekre totón és unibeten való fogadásokban manifesztálódott. Izgult ő persze eddig is, várta a VB-t, olvasta a cikkeket, gyűjtötte az anyagot, nézte az összes focival foglalkozó műsort, de azért lehetett még vele (úgy, ahogy) kommunikálni.

Most üveges tekintettel bámulja a tévét, amint hazaér munkából, a félidőkben és a meccsek közötti szünetben pedig a sportfogadásai állását ellenőrzi, rendszerint megállapítja, hogy most már tényleg felveszi a nyereményét, de csak jön valahogy mindig még egy mérkőzés, amit nem hagyhat ki.

Ez nem panasz, bár tény, hogy néhány hónappal az esküvőnk előtt akadna egy-két téma, amit szívesebben beszélnék meg vele úgy, hogy nem a vállam fölött leskelődik (miközben azt hiszi, én nem veszem észre) a tévé irányába, hogy hogy áll az éppen aktuális meccs. Vagy értékelés. Vagy gólösszefoglaló. Vagy mi a véleménye a mérkőzésről egy 1978-ban visszavonult holland gyeplabdajátékosnak. Na de, a focivébé adott, nem is akarom én elvenni senkitől ezt az örömöt, mert tényleg jó, én is szívesen nézem – mértékkel – tény, hogy egymás után három (számomra nem kimondottan érdekes) mérkőzés vége felé gyorsabban elkalandozik a figyelmem és itt-ott nem tudom már 99.9%-os megbízhatósággal megmondani, hogy jogosan fújtak-e lest, vagy sem.

Vannak a VB-nek egyébként igen áldásos járulékai is, pl., hogy egyáltalán nem érzem magam bűnösnek azért, mert a jó ügy érdekében heti 4-5 alkalommal húzok el itthonról, hogy kikockásítsam a hasam és feszesebbé varázsoljam a tomporomat (hogy ne nézzek ki úgy, mint egy töltött galamb az esküvői ruhámban, amit véres verítékkel és saját testi épségem kockáztatásával szereztem be), mert Pasi szerintem sem azt nem veszi észre, amikor elmegyek itthonról, sem azt, amikor hazajövök. Így egy hónapig intenzíven edzhetek.

És legalább rendben van a kert.

Hogy hogyan?

A hollandok péntek este játszottak először ezen a VB-n. És hogy! Senki nem várta tőlük, hogy ilyen játékkal fogják lealázni a spanyolokat (elnézést a spanyol drukkerektől, de ez majdnem hajazta azt a “legendás” 8:1-es játszmát, amiről nálunk itthon illik diszkréten hallgatni). Mitöbb, mindenki (hollandokra jellemző módon) már annak is örült volna, ha van egy szikrányi kis esély, hogy tovább viszik, mint az első csoportmérkőzések. Most (hollandokhoz méltóan) mindenki narancssárgában jár (dolgozni is) és azt rivallja, hogy világbajnok lesz a holland csapat.

Szóval Pasi napok óta lázasan készült az alkalomra, meghívott hozzánk mindenkit, aki számít. Ígérte, kertben lesz meccsnézés, lesz sütögetés és sör. Nyilván nem volt kérdés, hogy mindenki nálunk kívánja nyitni a szezont.

Pasi irtóra rápörgött a dologra. Tervezte, hogy kiviszi a tévét a kertbe (a tömör fából, saját kezűleg készített, uszkve 73 tonnás tévébútorral együtt). Ezt az akciót több okból nem tartottam jó ötletnek, egyrészt, mert szerintem a tévé egy olyan klímájú országban, mint Hollandia nem feltétlenül szabadtérre való, másrészt, mert körülbelül másfél hetünkbe tartott behozni is ugyanazt a bútordarabot tavaly nyáron, amikor Pasi (a kertben) elkészült vele. Harmadrészt, mert tudtam, hogy nem lesz majd (férfi)ember a talpán, aki a meccs után mindent rendesen visszarámol a lakásba. A “miért…?????” c. kérdésemre Pasinak annyi volt a válasza, hogy “AZÉRT!” és ezzel részéről lezártnak tekintette a vitát.

A VB-t megelőző napokban a kertben állva a “távolba” révedt (már amennyire lehet a távolba révedni egy kb. 8 m mély kertben) és azt mondta, szeretné átrendezni azt. Arra gondolt, hogy egészen a hátsó sufniig húzná ki a “gyeptakarót”, mert úgy nagyobbnak tűnik a tér. Egy-két keresztkérdés ellövése után egyértelművé vált számomra, hogy nem a közép- és hossztútávú terveit ismerteti éppen, hanem a lehető legrövidebb távúakat. Bölcsen úgy tettem, mintha ez nem tűnt volna fel. Végül nem került többé szóba a dolog.

Egészen szerdáig, amikor is munkában hívott fel. Mert ő 6 előtt beérne a kertészáruházba, véletlenül már éppen a környéken van, arra gondolt, hogy ha már ott van (aha), vesz néhány gyeptéglát (!!) a kertbe, hogy még péntek előtt kivitelezhessük kertrendezési elképzeléseit. Szerencsére némi észérvvel le tudtam beszélni a dologról (t.i. nem feltétlenül egészséges, ha a frissen telepített gyepen rögtön egy húsz fős társaság tipor egy egész estén keresztül). Igazat adott. Helleluja! Nem kell egy zanzásított málenykij robot keretein belül egy fél nap és két éjszaka alatt új füvet telepítenünk, amit 90 perc alatt úgyis kitapos a lelkes látogató. Már csak a tévés ötletre kellene valami frappáns megoldást kidolgozni… Tekintve, hogy felszabadult egy éjszakám (a fűtelepítés már nem volt aktuális ugye), volt alkalmam kitalálni, hogyan tudnám lebeszélni arról is.

Mivel tehát a füvesítési tervei füstbe mentek, csütörtök este háromnegyed 10-kor döntött úgy, hogy gyorsan lenyírja a már meglévő, eddig semmi figyelmet nem kapott, gyepnek csak jóindulattal nevezhető zöld területet a kertben. Mind a fél négyzetmétert. Így a nyugodt Kertváros életét a fűnyírónk gépzaja rázta fel. Majd megmetszette a golgotavirágot, visszavágta a vadszőlőt és a borostyánt (ami Hippiék kertjéből támad minden esős időszak után), harmadjára is átültette a hortenziát, ezúttal jobbról balra, kigyomlálta a téglák közét és térdre ereszkedve (papírvágó!) ollóval körbevágta a füvet a két akácfa törzse körül, mert ahhoz nem fért oda a fűnyíróval.

Készülni kell az első meccsre.

A munkálatok közben megvilágosodtam és rájöttem, hogyan lehet a kertben nézni a meccset, anélkül, hogy ki kelljen vinni bármit is. Előadtam az ötletemet Pasinak (az elmélet gyakorlati kivitelezése az alábbi képen tekinthető meg) és tetszett neki. JESSZ! Még egy gonddal kevesebb!

Innentől kezdve már csak azt volt a dolgom, hogy mindent előkészítsek, bevásároljak, megfőzzek, megsüssek,  fogadjam, etessem-itassam a vendégeket, mert Pasi addigra teljesen kikapcsolt, péntek este 6-tól képtelen volt bármilyen verbális és/ vagy nonverbális kommunikációra. Persze kinek jutna eszébe verbálisan és/ vagy nonverbálisan kommunikálni egy meccs előtt, közben, vagy után?

A narancssárga emberkék szép sorjában csordogáltak befelé, a pasik körülülték a tévét (ezzel elfoglalva az összes, háztartásunkban található széket), a csajok hátra szorultak, mitöbb, ránk hárult a grillezés megtisztelő feladata is, ami csak azért volt katasztrófális fordulat, mert – mit szépítsük a dolgot, – mi ahhoz nem értünk. Miután az első és második és harmadik kört fél perc leforgása alatt szenesítettük el, úgy döntöttünk, hogy feladjuk a dolgot. Egyrészt, mert mi nem vagyunk nagyétkűek és egy-két kevésbé menthetelen falattal csillapítottuk éhségérzetünket, másrészt, mert a pasiknak az izgalomtól csak folyékony állagú táplálék (=sör) ment le torkán és egyáltalán nem bánták, hogy csak néhány falat alig égett husi jutott mindenkinek. Akkor meg minek törjük magunkat?

A meccs egyébként tényleg fenomenális volt, olyannyira, hogy Pasi alatt egy szék összetört, egy másikkal meg beborult a virágoskertbe a hollandok negyedik gólját követő örömtáncából kifolyólag. Az első akció közben beleállt egy csavar a karjába, de ő, mint egy hős gladiátor, panasz és zokszó nélkül hajította a kert végébe a selejtes széket. Egyéb személyi sérülés nem történt.

És hogy miért is jó a Foci VB? A kert rendben van. Akkor blogolok zavartalanul, amikor csak akarok (és időm/ energiám is engedi). Már nagyon rég voltam ennyire ápolt, mert van időm kádban ázni, rendesen szemöldököt szedni, arc- és hajpakolást feltenni, hajat festeni, körmöt lakkozni.

Az, hogy Dirksné mennyire van elragadtatva a mi örömünktől nem tudom, mert a héten már kétszer telefonált panasszal (és még csak szerda van!), ugyanis Recsi az ő kertjében végzi a dolgát, mitöbb a sufnijának is lerúgta a szegőlécét (mármint Recsi, nem Dirksné!), sőt a szőlőnk egyik legtermékenyebb ága is átlógott a kertjébe. Mélyre süllyedtünk Dirksné ranglistáján. Könnyen lehet, hogy illett volna meghívnunk meccset nézni. Talán majd a döntőre…

 

Köszönöm, hogy betértél a Fapiacra! Ha tetszett az írás és nem szeretnél lemaradni a blog legújabb bejegyzéseiről, csatlakozz a blog Facebook oldalához is!