Misha lassan 10 hónapos lesz, én meg közben szorgalmasan gyűjtöm a tapasztalatokat. Meg az ősz hajszálakat. Közben pedig rádöbbenek erre-arra. Úgy is mondhatnám, hogy az agybaj kerülget néha, de nem mondom, mert az úgy tűnhet, mintha panaszkodnék, holott egyszerűen csak arról van szó, hogy néha kevésnek érzem magam – agyban – a feladathoz. Temérdek dolog […] Tovább

Ülünk reggel az autóban ketten. Én értelemszerűen a volán mögött, Misha pedig hátul a hordozóban. Vettünk egy tükröt, hogy lássuk, mit csinál. Azelőtt mindig csak reméltük, hogy minden rendben van vele. Ha az apja is jött velünk valahova, az egyikünk (nyilván, aki éppen nem vezetett) hátrafényképezett, hogy lássuk, alszik-e, vagy ha nem, mit eszik éppen […] Tovább

Az összes aggodalmam ellenére kiderült (természetesen), hogy Misha tökjó bölcsibe jár. Aranyosak a jüfik (így hívják ugye a bölcsis gondozó “néniket” – mellesleg egytől egyig fiatalabbak nálam…), szerveznek a gyerekeknek mindenféle programot, lehet úszni járni meg zene- és táncórára, az olyan piciknek meg, mint Misha, van pl. babatorna. Mindemellett pedig nemrégiben még egy egy kávéautomatát […] Tovább

Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan eljön ez, hogy az az egy hónap anyukámmal ilyen veszettül gyorsan fog eltelni. Több, mint 1 hónapig volt itt anyukám, több, mint egy hónapja dolgozok megint és jó egy hónappal ezelőtt még azt gondoltam, miénk a világ minden ideje. Október 30-án, amikor anyukámért a reptérre mentünk, még úgy voltam, […] Tovább

Számunkra, akik a GYES kultúrában nevelkedtünk, ez szinte elképzelhetetlen, igaz? Mert milyen anya az olyan, aki képes otthon, vagy bölcsiben hagyni az alig 3 hónapos gyerekét azért, hogy inkább a munkatársaival töltse a napjai nagy részét, mint a saját gyerekével? Mert egy gyereknek minimum 1, de inkább 3 éves koráig az anyja mellett a helye. […] Tovább

Egy barátnőm, aki maga is kisbabát vár kérdezte nemrég, hogy mi változott meg az életünkben Misha óta. A kérdés teljesen jogos, én mégis inkább abból az irányból válaszolnám ezt meg, hogy mi nem változott. Hogy miért? Mert arra egyszerűbb választ adni: a lakcímünk. Ezen kívül azt hiszem, semmi nem maradt a régi. Azért igyekszem összeszedni […] Tovább

Azt hiszem, kezdem felfogni, hogy az életünk nem a régi már és valószínűleg nem is lesz már az soha. Ez persze tiszta sor, ha az ember gyereket vállal, ezzel azért illik tisztában lennie. És valahol így volt ez velem is, csak azt hiszem, nem tudtam pontosan, hogy mi mindenben fog ez megnyilvánulni tulajdonképpen. Most sem […] Tovább

Egy várandósságban az a szép, hogy nemcsak a gyerek fejlődik ki benne, hónapok kőkemény munkájával a nulláról indulva, hanem az ő szülei is. Egy anya fejlődéséről már többször írtam. Ez az utazás nagyjából azzal egy időben kezdődik, hogy az ember lánya megérzi, valami más, mint azelőtt volt. Onnantól kezdve viszont megállíthatatlanul kezd robogni a mozdony, […] Tovább

Az elmúlt fél évben egy igen hosszú utat tettem meg. Befelé, a magam irányába. Hosszú és rögös az út és tudom, hogy ez még csak a kezdet és ennél csak sokkal durvább lesz, mert hamarosan nem csak én leszek már meg Pasi, hanem Ziggy is, akit el kell látni, úgy, ahogy az neki a legjobb. […] Tovább

Nem tartom magam a klasszikus(an jó) kismamának. Nem beszélek magamról és magzatomról állandóan többes szám első személyben például. Sőt, ha valaki azt kérdezi tőlem “hogy vagytok?”, először mindig azt hiszem, hogy rólam és Pasiról érdeklődik, majd amikor már ciki, hogy még mindig néz rám az illető, mint borjú az újkapura, miután töviről hegyire kielemeztem, hogy […] Tovább