Meg sem merem nézni, mikor posztoltam utoljára. Jobb bizonyos dolgokat hagyni, én azt mondom. A fészbúkon jeleztem, hogy el vagyok havazva (mondjuk úgy, az életem 93%-ában el vagyok havazva, a többiben meg… próbálok aludni). Van család, munka, tanulás, és ha ez nem lenne elegendő, előléptünk a világ, na jó, azt talán nem, az ország, oké, talán […] Tovább

Nem féltem a szüléstől. Egyáltalán. Volt egy sziklaszilárd elképzelésem arról, hogy nekem könnyű, bonyodalmaktól mentes szülésem lesz, ami után Pasi úgy tekint majd rám, mint valami háborús hősre, valakire, aki megcsinálta a lehetetlent. Úgy képzeltem, teljesen természetesen fogok szülni, bármilyen mesterségesség alkalmazása nélkül: nálam ne repesszenek burkot, nekem nem kell oxitocin, se epidurális érzéstelenítés, nem […] Tovább

Bizonyára mindenkinek megvannak azok a jelenetek amerikai filmekből, amikor anyuka éppen őrült vajúdásban van a kórházi ágyon, apuka pedig – gondolván ezzel segít neki – a háttérben fújtat, diktálva a légzés tempóját, segítve anyukának visszatalálni a nyugalomra, miközben anyuka megpróbál maga is ráhangolódni az apuka által diktált légzésére. Vagy jól orrba rúgja apukát, mondván, ne […] Tovább

Egy várandósságban az a szép, hogy nemcsak a gyerek fejlődik ki benne, hónapok kőkemény munkájával a nulláról indulva, hanem az ő szülei is. Egy anya fejlődéséről már többször írtam. Ez az utazás nagyjából azzal egy időben kezdődik, hogy az ember lánya megérzi, valami más, mint azelőtt volt. Onnantól kezdve viszont megállíthatatlanul kezd robogni a mozdony, […] Tovább