Értetlen döbbenettel bámulom a tévét. A lezuhant maláj gép sajtótájékoztatója megy benne élőben. Meg a híradó extra hosszú kiadása, ahol a legbugyutább kérdéseket feszegetik.

Sok-sok ember vesztette ma életét, talán egy pillanat alatt.

A médiából csak ez folyik, ami teljesen érthető, tényleg hatalmas katasztrófa ez! Itt különösen, hiszen a gépen utazóknak több, mint a fele volt holland. Persze olyan mindegy, hogy milyen állampolgárok voltak.

Emberek voltak. Talán ők is hónapok óta várták a nyaralást, úgy, mint Pasi meg én három hete, talán nászútra mentek, vagy gyerekkel utaztak, esetleg családhoz, vagy családtól. Tényleg nem az számít, hogy ki honnan származik, vagy mi járatban volt.

Nézem a képeket, kommentár nélkül, éppen az amszterdami repülőtérre érkező családtagokat, hozzátartozókat, barátokat mutatják, akik biztos, hogy életük legszörnyűbb napját élik meg éppen.

Elképzelem, mit érezhetnek azok, akik a holnap reggeli “megérkeztünk, minden rendben” kezdetű sms  helyett ma koraeste egy váratlan telefonhívással zuhantak ebbe a rémálomba. Ez tényleg egy olyan dolog, ami bárkivel megtörténhet, mégsem gondolunk rá, csak egy pillanat alatt átfut az agyunkon, hogy “mi van, ha…?”, de aztán hasonlóan gyorsan megpróbáljuk elhessegetni a dolgot.

Az újságírók ott tobzódnak. Enyhe kiábrándultságot vélek felfedezni a hangjukban, amikor azt ecsetelik, hogy a sajtót távoltartják a hozzátartozóktól és hogy sokan közülük takarták az arcukat, miközben ők belepofátlankodtak a gyászukba éppen szenzációt hajhásztak.

MI VAN?! 

Emberek, amit tudni lehet, azt már tudjuk (vagy nem)! Ami később derül ki (vagy nem, de ezzel most tényleg nem szeretnék foglalkozni), azt is tudni fogjuk. Hagyjuk már ezeket a szegény családtagokat békén! Nyilván az a legfontosabb most nekik, hogy mindenféle híradóknak nyilatkozzanak… Mert kell dráma, meg kellenek a könnyek.

Hát tényleg az a legfontosabb, hogy a meggyötört lelkű, sokkban tántorgó apákat, anyákat, testvéreket, hitveseket, gyerekeket, barátokat élő adásban lássuk összeomolni?

Az, hogy egy híradó egy ilyen katasztrófa körülményeiről igyekszik pontos tudósítást adni, szerintem nem más, mint elfogadható, sőt elvárandó. Talán még a baleset kétes körülményeinek taglalása és mindenféle összeesküvéselméletek gyártása is belefére a dologba. Mert azt azért csak tudnunk kell, hogy mi is történt pontosan.

De amikor a sajtótájékoztató után visszakapcsoltak a stúdióba és miután a riporter valami szakértőt kérdezett arról, hogy ugye ez a legnagyobb légikatasztrófa, ami eddig (javarészt holland utasokkal) történt, és a szakértő azt mondta, ez egy nagy katasztrófa, bár voltak nagyobbak is és a riporter visszakérdezett, hogy de ugye ez a legnagyobbak közé tartozik, nem bírtam tovább.

Tényleg ez kell a népnek? Tényleg azt gondolják, hogy ettől majda holland és 8-10 egyéb országból származó utasok a családjai jobban fogják érezni magukat?

Tényleg, én vagyok csak ilyen gyenge láncszem és tényleg csak engem zavar, hogy a nap bombahíre mögött, összedőlt, szanaszéthullott emberi sorsok mellett azért igen ott játszanak a nézettségi adatok is?

Talán odáig jutottunk, hogy egy légitámadás hírétől, vagy népek évek óta tartó véres küzdelmeitől, melyekben naponta rengetegen halnak meg, vagy sérülnek meg súlyosan, már fel sem kapjuk a fejünket? Tényleg az kell, hogy ez legyen a legnagyobb, de ha nem a legnagyobb, legalább az egyik legnagyobb katasztrófa, mert ha hússzal, vagy százhússzal kevesebben veszítik el az életüket, az tulajdonképpen már nem is hír?

 

Köszönöm, hogy betértél a Fapiacra! Ha tetszett az írás és nem szeretnél lemaradni a blog legújabb bejegyzéseiről és egyéb apró érdekességekről, csatlakozz a blog Facebook oldalához is!